Kreatív élmény gyerekeknek, szülinapi zsúrokra, családi összejövetelekre, baráti találkozókra, vagy iskolai/óvodai rendezvények kísérő programjaként.
A gyerekek alkotási vágya határtalan. Azt találtuk ki, hogy miért ne teremtenénk velük együtt új világokat, az alkotás örömével, és a kreativitás eszközeivel.
Tematikus programjainkon együtt váltjuk valóra a gyerekek álmait.
Programok:
Minden esetben mi megyünk ki a helyszínre, a programot megelőző időpontban, és dekorációval varázsoljuk az adott tematika világát a térbe, hogy már amikor a gyerekek belépnek, rögtön egy másik világba csöppenjenek.
Újrahasznosított anyagok felhasználására törekszünk, hisz a jövő generációinak környezettudatosságra szoktatása felszabadult játék során még könnyebben átadható!
Az Űr
Együtt alkotjuk meg a hold felszínét különböző anyagokból, valamit-űrruhát gyártunk , és szervezünk egy „igazi” űrsétát. Majd a bolygókat is megalkotjuk, és mindenki csinál saját űrhajót, amit aztán haza is vihet.
Óceán
Együtt alkotunk egy nagy akváriumot, amibe csinálunk mindenféle halakat és növényeket és egyéb vízi lényeket, aminek csak a fantázia szab határt. Majd mindenki megalkotja a saját kedvenc halát, és írunk együtt egy mesét, amit eljátszunk az akváriumban. Ezt a halat mindenki haza is tudja vinni emlékül.
Hercegnők
Egy kastélyban vagyunk, ahol díszes trónszékeket alkotunk, és kapnak csillogó arcfestést. Mindenki egy Disney ,vagy bármilyen más mese hercegnője, akik egy bálra összejöttek a kastélyban. Koreográfiát tanulunk és táncolunk a bálon. Majd mindenki készít egy fejdíszt, amit haza is vihet emlékbe.
Az erdő állatai
Az erdő mélyét idézi a dekoráció. Mindenki eldöntheti milyen állat szeretne lenni, és olyan arcfestést kap. Majd alkotunk együtt az adott állatnak megfelelő jelmezt. Írunk együtt egy mesét az állatokról és megpróbáljuk eljátszani. Majd mindenki megalkotja a saját ”állat énjének” a bábját, amit aztán haza is tud vinni emlékbe.
Ez a 4 alap tematika van, de egyéni kérésre bármilyen ötletet igyekszünk megvalósítani.
Valamint, ha a felnőtt csapatépítők tematikája tetszik, azt is át tudjuk ültetni gyerekfoglalkozásba.
Várunk minden kreatív ötletet!
Az egyes szolgáltatások árai (ezek változhatnak, létszám, életkor, méret függvényében)
- a helyiség dekorációja: 20 000ft
- arcfestés: 1500ft/fő
- jelmez alkotás: 2000 ft/fő
- koreográfia, mese, játék: 1500 ft/fő
- ajándék készítése: 1500 ft/fő
- a kiszállás ingyenes Budapesten és az agglomerációban, vidéki helyszínen kiszállási költséget számolunk fel a távolság függvényében
Minden tematikánál szabadon választható és variálható, hogy milyen szolgáltatások legyenek benne a foglalkozásban!
Szívesen megvalósítunk bármilyen egyéni ötletet is, és segítünk kitalálni további izgalmas dolgokat igény szerint!
Árajánlatért forduljon hozzánk e-mailben!
Hogy könnyebb legyen elképzelni:
(képek pinterest)
Festőparty gyerekeknek!
A tematikus gyerekprogramok mellett, bármelyik festős szolgáltatásunk is választható gyermekek számára!
Egy alkalomra, vagy akár kurzus szerűen is!
Klasszikus festés
Néhány óra alatt bárki úgy érezheti, hogy valódi festő. Megtapasztalhatja az alkotás bennsőséges örömét és izgalmát. Minden résztvevő egy igazi saját festménnyel fog távozni a rendezvény végén, amely gyönyörűen ékesít bármilyen lakást. Egy örök emlék, melyre büszkén lehet ránézni minden nap.
Választható képek:
Mozaik festés
A résztvevők együtt festenek meg egy nagy képet, olyan módon, hogy a saját vásznára mindenki csak az eredeti kép-ami előre fel van osztva annyi részre, ahányan alkotnak -, egy kis részletét festi, és a vásznakat összeillesztve kapjuk meg a teljes képet.
A főbb vonalak előre fel vannak rajzolva a vászonra, hogy az összeillesztésnél ne legyen gond, a többi rész viszont szabadon értelmezhető, így a kész kép egy egység ugyan, de megjelenik benne a csapat sokszínűsége, hisz nincsen két olyan ember, akinek ugyanolyan az ecsetkezelése, az elkészült festmény ettől lesz igazán izgalmas.
Választható képek:
Festőtwister
Az alkotás tökéletesen szórakoztató formája. A jól ismert Twister játékhoz nagyon hasonló pörgető táblára épül a játék.
A társaságból mindig valaki pörget, és mindenki más, az adott színnel és testrésszel alkot meghatározott ideig.
A játék végére kialakul egy csodálatos festmény, szinte észrevétlenül. Felszabadító és vidám élmény, mely során, egy valódi alkotással lesz gazdagabb a csapat.
Konkrét festmények választhatók a festéshez, de lehet teljesen szabadon is alkotni, előre nem meghatározott koncepció alapján. Figyelve, hogy milyen képi világot alakítanak ki a résztvevők közös erővel.
Választható képek:
A Festőparty ára:
12.000 ft/fő
Az ár tartalmazza: minden eszközt (vászon, festék, ecset, kötény stb.) és a helyszínre kiszállás árát Budapesten és az agglomerációban, vidéki helyszínen kiszállási költséget számolunk fel a távolság függvényében.
Amennyiben nincsen megfelelő helyszín a Festőpartyhoz, akkor biztosítunk mi, aminek lehet némi plusz költsége!
Árajánlatért forduljon hozzánk e-mailben!